по оригиналам
по переводам
Поиск стихотворения-оригинала
Поиск стихотворения-перевода

Петер БорнемиссаAZ KONKOLYOS BÚZA PÉLDÁZATJÁNAK MAGYARÁZATJÁBÓL

Hallgasshatsza ember ez igéket...
30 мин.
116
Ad notam: Mikor Isten ez világot teremté ...
Hallgasshatsza ember ez igéket,
Úristenről híven szerzetteket,
Szent írásból bölcsen kiszedteket,
És versekben béhelyheztetteket.

Okossággal ez versek tanyítnak,
Úristennek nagy dolgáról szólnak,
Embereket az bűnből kihívnak,
Lelki jókra, életre indítnak.

Magyarázzák ez versek mondását,
Úristennek evangéliomát,
Hasonlatos példában szólását,
Példájának adják tanúságát.

Oh mely nagy jó értelmeket adnak,
Azért versek sok jóra oktatnak,
Mennyországra jó útat mutatnak,
Úristenhöz mennyben igazgatnak.

Evangelium Matthaei cap. XIII.

Ám beírták Evangéliomban,
Mert Úristen az ő országában,
Hasonlatos ő titkos dolgában,
Egy emberhöz ki él ez világban.

Mely embernek vala széles háza,
Nagy udvara és sok jó szolgája,
Nagy hatalma és nagy urasága,
Ő házában sok tiszta buzája.

Az ő földe mezője nagy vala,
Mező földét megszántotta vala,
Tiszta búzát ő bévetett vala,
Hogy felnőne tisztán várja vala.

Ezt ellenség hogy meglátta vala,
Ő házából kit kiűzött vala,
És immáran búdosásban vala,
Feljül belé konkolt hintett vala.

Tiszta búza hogy felnevekedék,
Az konkoly is véle nevekedék,
Búza között konkoly megjelenék,
Ezt uroknak szolgák megjelenték.

Az nagy urat szolgák azon kérék,
Hogy búzából konkolt kiszednéjék,
Hogy az konkoly ott meg ne érnéjék,
Búza tisztán felnevekednéjék.

De az nagy úr mondá: ne szedjétek,
Mert ne talám ti nagy kárt tennétek,
Minden konkolt ha most kiszednétek,
Az búzát is véle kinyűnétek.

Oltalom alatt búzát őrizteté,
Hogy megérék, ő ezt mívelteté,
Az szolgákkal sarlót ő vitete,
Mind az kettőt földre lemeteté.

Rútját, szépét hogy learattatá,
Az tarlóból szérőre hordatá,
Megcsépleté és megválasztatá,
Az búzáját házába hordatá.

Az konkolyát az úr kihányatá,
Az polyváját verembe tolyatá,
Szalmáját is mind reá hányatá,
Sebes tűzzel őtet felgyújtatá.

Ellenségit az úr megfogatá,
Konkoly hintőt tűzbe hagyíttatá,
Az nagy tűznek közepiben hagyíttatá,
Az sok gazt is mind reá hányatá.

Tiszteletes lelki nagy jószága,
Ez példának ímez tanúsága,
Mert az ember, Isten önnön maga,
Kinek széles háza és udvara.

Háza néki mennyeknek országa,
Mind az szentek, angyalok szolgája,
Nagy hatalma és nagy urasága,
Mert mindennek ura és bírája.

Oh mely széles az ő szántófölde,
Mert ez világ mind ő mezőfölde,
Hegye, völgye, erdője, mezője,
Hol mi benne, mind ő öröksége.

De Creatione Adae.

Nagy jó búzát földében bévete,
Mert az embert nagy tisztán teremté,
Az fejével ég felé emelé,
Hogy felnézne az égre úgy szerzé.

Okossággal nagyon ékesíté,
Ő képével lelkét ám megjedzé,
Testi, lelki jókkal megnemesíté,
Paradicsomnak kertibe helyheté.

Creatio Evae.

Reá esvén az álom lefekvék,
Ádám atyánk ott elszenderedék,
Az Ádámból Éva teremteték,
Társúl néki Istentül szerzeték.

Az Istenre hogy ők tekintének,
Kitül sok jót és életet vöttek,
Megesmerék és térdre essének,
Hálát adván néki köszönének.

Dícséretet hogy ők Úrnak tőnek,
Ilyen törvént felségétül vőnek:
Az egy fáról csak ők ne ennének,
Egyéb fáról mindenről ennének.

Ott a kertben lennének, élnének,
Minden jókval ők gyönyörködnének,
Ott mindenek nékikengednének,
Míglen Úrnak ők is engednének.

Mennyországban ők bévitetének,
Az törvénnek ha ők engednének,
Ha peniglen ellene tennének,
Az halálra számkivettetnének.

Isten hogy ott az törvént kiadá,
Mind az kettőt nagyon ott megáldá,
Igazságnak állapatján hagyá,
Ő kimenvén őket ott marasztá.

Nagy jó búzát Isten földben vete,
Hogy az lelket az testben teremté,
Igazságnak útán elereszté,
Hogy felnőne, lelki jókra inté.

Veszett ördög ám nem messze vala,
Mert az kertben ott búdosik vala,
Kit Úristen el-kiűdzett vala,
Mennyországból számkivetett vala.

Megérté ezt ördög és megtudá,
Mert az embert mennye hogy meglátá,
Hogy helyében űlne, megbúsulá,
Irigységből embert megsarkalá.

De láss csudát, magát ábráztatá
Kígyó képében és Évát szólítá,
Tiltott fának almáját mutatá,
Hogy benne ennék őtet ott kínálá.

Éva látván az almát kéváná,
Leszakasztá szájában béfalá,
Ám megevé, Ádámnak is ada,
Ú is vevé, ottan megharapá.

Veszedelmes konkolyt így béhinte,
Az ellenség hogy bűnt béereszte,
Embereknek lelkét megdöglelte,
Hogy az törvént vélek megszegette.

Megszűnék az eredett igazság,
Elerede az bűn, az hamisság,
Megharagvék Isten az bizonság,
Megbünteté mint adá igazság.

Tehát emberet mint orvot kiveté,
Megátkozá, kertből kiűzeté,
Engedetlenségért számkiveté,
Nagy rabságra és munkára veté.

Vétkezettek kívül bujdosának,
Szomjúságra, éhségre jutának,
Az nem szokott dologhoz fogának,
Sok nyavalyát magokra hozának.

Vétkekől jóllehet lakolának,
Mert nagy penitentiát tartának,
De az béeresztett gonoszságnak,
Ő zsoldjai mi reánk szállának.

Mint a sebet hogy tővel bévarrják,
Reá kötött írrel meggyógyítják,
De az helyét mégis látni hagyják,
Erőtlenségét rajta ott marasztják.

Csak ketten még emberek valának.
Csak két fiat, melyeket hozának,
Az két fiok megháborodának,
Gyolkosságot közöttek láttanak.

Reánk nagy sok nyavalyát hozának,
Mert hogy ők is megsokasólának,
Nemzetségre el-kiáradának,
Az bűnök is vélek áradának.

Ez világ most teljes gonoszsággal,
De az mellett isteni jószággal,
Mint szántóföld teljes sok búzával,
És az között ismég sok konkolylyal.

Az Úristen aratásra várja,
Mind gonoszát, jovát élni hagyja,
Mind konkolyát, búzáját fenn hagyja,
És sarlóval mind learattatja.

Te értsed most az sarlón a halált,
Avagy penig Istennek haragját,
Ki embernek javát mind gonoszát,
Learatja konkolyát, búzáját.

Oh mely nagy jó embernek halálról
Emlékezni, néki fájdalmáról,
És megszűnni az gonoszságokról,
E világnak nagy sok zsibságáról!

Reá jövő ő nagy kínjairól,
Jól gondoljon az ő romlásáról,
Az léleknek elszakadásáról,
Messze földre elbujdosásáról.

Esméretlen viselő kalauszról,
Hon letészen az önnön hátáról,
Jól gondoljon az ő gazdájáról,
Hogy mint tartja azt ő szállásáról.

Mely felé az lélek vitettetik,
Ha fenn avagy alatt helyheztetik,
Ha bűnökért ő elkárhoztatik,
Avagy hitért megbódogultatik.

Csak látjuk most testünk hova teszik,
Mert ha meghal, mint dögöt kiviszik,
Az férgeknek szalonnaul teszik,
Az fekete földbe béenyésztik.

És az földbe ha megemésztetik,
Ő tetemi ismét kivétetik,
Dohosságban, rútságban látszatik,
Tetem-kápolnába bévettetik.

Lásd! tetemek most mind ott hallgatnak,
Mert mind ítéletnapig ott várnak,
Nagy neveket most ők nem kévánnak,
Csak emberi csontoknak hívatnak.

Ilyen képűk bizony ők is voltak,
Mint mi vagyunk ők is ettek, ittak,
Nyájaskodtak, tréfáltak, vígadtak,
Leszünk mi is mint ők majd halottak.

Egyen-ketten majd mi is meghalunk,
Megrothadunk magunkban rossadunk,
Tetemházban még mi is bészállunk,
Ítéletig urunkat ott várjuk.

Takarodás és búza béhordás,
Leszen az emberi feltámadás,
Testi lelki egyben társolkodás,
Az ítélő Isten előtt állás.

Tiszteletes angyalok eljőnek,
És akkoron erősen kürtelnek,
Kürteléssen mindenek reszketnek,
Mind föld mind menny akkoron röttegnek.

Ezenközben lésznek nagy romlások,
Mindeneknek csuda ropogások,
Kövszikláknak alászakadások,
Magasságos egeknek romlások.

Régi várak, paloták lehullnak,
Tornyok, halmok es felszakadoznak,
Föld határi nagyon megindulnak,
Az koporsók földből kihányatnak.

Röttenetes nagy habok támadnak,
Az tengeren zúgások hallatnak,
Nagy félésben emberek meghalnak,
Ez világon mindenek meghalnak.

Ezenközben az egek csattognak,
Villámások mely nagyok láttatnak,
Az nap, az hold mind vérbe láttatnak,
Csillagok is meghomályosodnak.

Csuda dolgok az égből lehullnak,
Tüzes nyilak kitül meggyújtatnak,
Ez világon mindenek kik vadnak,
Minden hegyeket tüzek feljülmúlnak.

Végre hogy az angyalok kiállnak,
Halottaknak akkor parancsolnak,
Ez világra hogy feltámadjanak,
Itéletre hogy mind béálljanak.

Igen erős lészen az kiáltás,
Az kürtfúvás és az parancsolás,
Mert pokolra lészen nagy hassadás,
Az mennyekre lészen nagy útadás.

Halottaknak porpkat felszedik,
Tetemeket halottak felszedik,
Az testekre tetemeket szerzik,
Az lelkeket azokban eresztik.

Onnan minden lelket lehozatnak,
Angyaloktul testbe bocsáttatnak,
Pokolból is lelkek kihozatnak,
Ördögöktül testben bocsáttatnak.

Nagy tűz között az nagy sok emberek,
Feltámadnak mind az sok nemzetek,
Keresztyének és mind eretnekek,
Mind az hívek és az hitetlenek.

Oh mely szépen az jók feltámadnak,
Mind testekben, lelkekben vígadnak,
Mert azokban ők megbódogúlnak,
Angyalokhoz szépen társolkodnak.

Rútségokban gonoszak támadnak,
Mert testekben, lelkekben bánkódnak,
És immáran hogy ők elkárhoznak.
Ördögökkel rútul társolkodnak.

Elkárhoztak nagyon keseregnek,
Mert testekben, lelkekben szenvednek,
Az tűztül is igen égettetnek,
Ördögöktűl igen gyötrettetnek.

Tehát ámé székek szereztetnek,
Angyaloktul égbe helyheztetnek,
Olivétnek hegyén feltétetnek,
Kiben szentek beűlővén lesznek.

Gondolhaddsza, mert mennyben az szentek,
Mostan vagynak mind idvözült lelkek,
De ítéletnek utána lesznek,
Bódogulván mind testek mind lelkek.

Lássad azt is mert Istennek fia,
Ki mindennek tudója, bírója,
Embereknek mert ő lőn váltsága,
Még ő lészen ítélő bírója.

Oh jó Jézus, mind az sok szentekkel,
Angyalokkal, nagy sok seregekkel,
Miként király, az sok vitézekkel,
És nagy bíró, az sok esküdtekkel.

Röttenetes hatalmasságoddal.
Megfizetni nagy igazságoddal,
Az mmennyekből teljes udvaroddal,
Ám béindulsz mind sokaságoddal.

Ítéletre béjövsz egyetemben,
Az szentekkel béülsz te székedben,
Miként bíró léssz ott te igyedben,
Igazságot osztván az törvényben.

Az angyalok te akaratodra,
Ez világra minden országokra,
Kifutosnak az tartományokra,
Mind falukra és mind városokra.

Embereknek felszedik az javát,
Mind egyenként felviszik igazát,
Az tisztáját és megbódogúltát,
Ördögöknek hagyják az gonoszát.

Tisztességgel az javát béviszik,
Úristennek ők azt béjelentik,
Kik az Úrnak megáldását veszik,
Jobbja felől angyalok helyhetik.

Gyönyörködnek Istenben az szentek,
Mert ő rólok áradnak örömök,
Mind az testi, lelki dicsőségek,
Úristentül fénlik testek, lelkek.

Reánk miként mosta az nap fényesít,
És mindenre nagyon világosít,
Ennél inkább urunk világosít,
Szent színyével szentekre fényesít.

Apostolok Máriával lesznek,
Az székekbe Úrhoz közel lesznek,
Mind az szentek, angyalok ott lesznek,
Úristennek szent színére néznek.

Csudálkozván nézik bódogságát,
Az Istennek szent színét, orcáját,
Várják szentek ő parancsolatját,
Mert kévánják tenni akaratját.

Ilyen módon az gonosz sátánok,
Mint éhező erős oroszlánok,
Avagy penig dögletes sárkányok,
Lélek ellen lésznek mint tolvajok.

Az pokolból ők is el-kijőnek,
Országokra mind elfutnak, mennek,
És valahol kárhoztakat lelnek,
Nékik valót mindenütt felszednek.

Régtül fogva nagy sok pogányokat,
Zsidókat is, hittül szakadtakat,
Mind felszedik az sok hamissakat,
És halálos bűnben megholtakat.

Viszik őket mind az nagy szérőre,
Olivétnek hegynek mezőjére,
Jozsafátnak nagy széles völgyére,
Megcséplésre és az ítéletre.

Mely nagy rútok az kárhoztak lésznek,
Mert dohossak mint ördögök lésznek,
Nagy feketék mint holt szenek lésznek,
Ő képekben mint ördögök lésznek.

Az Jézusnak színét ők is látják,
Bánatjokra lészen hogy ezt látják,
Mert elvesztek ők már, mind jól tudják,
Istenségét penig nem láthatják.

Krisztus urunk ám megkeresteti,
Az keresztfát és oda viteti,
Az szegeket és ő koronáját,
Az láncsát is mind oda téteti.

Krisztus látván zsidók elijednek,
Keresztfátul nagyon megröttennek,
Mert azt látván ők megemlékeznek,
Hogy Krisztuson ők halált tettenek.

Igen félnek Krisztusnak hóhári,
Az Júdással és Annás szolgái,
Kaifással és ő Soldinári,
Pilátussal az ő párt-tartói.

Ott mindenek az keresztre néznek,
Mert mindenek arról ítéltetnek,
Kik Jézusban hittek, idvözűlnek,
Kik nem hittek, mind pokolban mennek.

Az pogányok martyromokat látják,
Mert azokat régen ők kínzották,
Nyomorgatták, véreket ontották,
Hogy ők azért elkárhoztak, látják.

Bóldogtalan kazdagok ott lésznek,
Mert bódogult szegényekre néznek,
Bolondoknak kiket itt ítéltek,
Csudálkoznak hogy szentekké löttek.

Ott ezt látják, kárhoztak bánkodak,
Az szentekről ilyen szókat mondnak:
Mondjuk vala őket bolondoknak,
De most látjuk megbódogúltaknak.

Mi bűnünket az szentek jól tudják,
Mert mint éltünk az testbe, jól látták,
Mi kezeink őket nyomorgatták,
Kiért reánk jött az örök halál.

Nagyon nézik szentek kárhoztakat,
Mert esmerik nagy hamisságokat,
Kik gyötrötték itt az igazakat,
És szerzettek sok hamisságokat.

Igazságnak ellen állottak,
Szerzettenek sok hamis vámokat,
Bírságokat, nyomorúságokat,
Törvény ellen sok szolgálatokat.

Csalárdságnak dögletes edényi,
Az ördögök konkolynak hintői,
Úristennek örök ellenségi,
Mind ott lesznek búnöknek lelői.

Reá néznek urunkra hogy félnek,
Szent keresztet látván ők röttegnek,
Mert szitokkal ők halált tettenek,
Tudják azért hogy ők nagy kínt vesznek.

Eretnekek látván bizonságúl,
Édes Jézust tanúbizonságúl,
Elijednek hogy ők hamisságot,
Szerzettek volt gonosz tanúságot.

Az kárhozott nagy sok keresztyének,
Kik csak névvel voltak keresztyének,
De nem hittek úr Jézus Krisztusnak,
Ott mind ördög lészen ő vezérek.

Teljes világ ott az szérőn lészen,
Mind az java, gonosza ott lészen,
Mind konkolya, búzája ott lészen,
Mind igaza hamissa ott lészen.

Urunk Jézus imé ott elkezdi
Azon szérőn a búzát csépleni,
Mindeneket erőssen ítélni,
Igazságnak csépével töretni.

Media pars Cantionis.

Reá tekint jobb felől anyjára,
Krisztus urunk az szúz Máriára,
Ottan felkél szent anyja lábára,
Térdre esik, hallgat szent fiára.

Am szent fia anyjának azt mondja:
"Tiszteletes szent anyám Mária,
Légy mindenkor Istennek áldottja,
Szent háromság Istennek bódogja.

Virágozó méhedben viselél,
Ez világra engemet te szűlél,
Az te áldott tejeddel éltetél,
Ember korra engem felnevelél.

Idvözlöm én jó anyám lelkedet,
Idvözlöm és testedet, méhedet,
Megbódogult te emberségedet,
Nagy hitedet cselekedetedet.

Sok keserű én nagy kínaimban,
Én velem lől az én halálomban,
Azért most is én bódogságomban,
Részeltessél minennemű jómban.

Imé ez nap vedd áldomásomat,
Áldomással az én országomat,
Vele öszve én bódogságomat,
Bódogsággal tulajdon magamat!"

Bódog anya, szent any Mária,
Úgy vígadoz hogy ezeket hallja,
Szent fiának mely igen hálálja,
Hogy országát ő magával adja.

Jézus urunk az apostolokat,
Ám megáldja mint szent polgárokat,
Kik ő érte elhagyták marhájokat,
És szenvedtek háborúságokat.

Láss, azután áldja martyromokat,
Kik ő érte vöttek nagy kínokat,
Megölették az hitért magokat,
Szenvedtenek martyromságokat.

Igazakat az konfessorokat,
Kik tettenek pœnitentiákat,
Igaz hitért megáldja azokat.

Ezek után áldja az szűzeket,
Tisztaságban őtet követőket,
Kik tartották testeket lelkeket,
Szüzességben útalván bűnöket.

Te megáldod Jézus özvegyeket,
Kik tartottak mindenhöz kegyességet,
Halálodról emlékezeteket,
Imádságba sok tisztességeket.

Igasságban jól élt házassokat,
Kik tartották parancsolatidat,
És éltettek megnyomorultakat,
Igaz hitért megáldod azokat.

Nagy Úristen mind az sok szentekkel,
Angyalokkal, az szent emberekkel,
Kik kedvedre tettek mindeneket
Te jobboddal mind megáldod őket.

Vígassággal szentek hálát adnak,
Nagy szent Istent háromszor kiáltnak,
Dícséretet, alleluját mondnak,
Áldásáról, sok áment ők mondnak.

Jézusnak hogy áldását meglátják,
Az kárhoztak éneklést hogy hallják,
Az Istenről hogy ők azt nem hallják,
Igen bánják és igen bosszúlják.

Nomina Dæmonum hic reperies.

Sok ördögök tíz zászlóval lesznek,
És kárhozott emberek közt lesznek,
Az tűzben ők alatt völgyben lesznek.
Nagy kínokban mindenfelől lesznek.

Igen félnek látván veszélyeket,
Az kárhoztak és ő sok bűnöket,
Az vádoló, kínzó ördögöket,
Az pokolra alánézéseket.

Bal kéz felől eme kárhoztakra,
Alátekint Jézus pogányokra,
Kik nem hittek Istenben, Jézusban,
De ördögbe és az bálványokba.

Itélettel őket kárhoztatja,
Megátkozza pokolra választja,
Baryth nevű ördög alá adja,
Zászlójának alája állatja.

Láss. azután zsidókat tekinti,
Kik nem hittek, őket mind elveszti,
Ebron nevű ördögnek ítéli,
Ki azokat zászlójához viszi.

Igaz hittül az elszakadtakat,
És az hamis hitre burúltakat,
Tévelygésben a megvakúltakat,
Error ördögnek ítéli azokat.

Krisztus urunk az keresztyéneket,
Az halálos bűnben vétkezteket,
Haragossan tekinti azokat,
Megítélvén mondván ímezeket:

Elveszettek, én veletek jól tők,
Éröttetek ím én emberré lők,
Nagy kínokkal kemény halált felvők,
Éröttetek sok nyavalyát tűrék.

Lássátok most az én keresztfámot,
Kire vettem halálra magamot,
Im lássátok sebes oldalomot,
Kezeimet és én lábaimot.

Én tinektek adám én magamot,
Én magammal nagy sok javaimot,
Nektek tartám irgalmasságomat,
Szent lelkemet, és ajándékomat.

Sok ideig várálak tikteket,
Hogy én tőlem vennétek ezeket,
Elhadnátok gonosz bűnötöket,
Nyerhetnétek ti idvösségteket.

Ti peniglen hálaadatlanok,
Ennyi sok jót ti megutálátok,
Végetlen lőn bűnben hallgatástok,
Engedetlen gonosz bátorságtok.

Im lássátok most igazságomat,
Kik nem vöttétek én áldomásomat,
Vegyétek most az én nagy átkomat,
Mert megvetétek irgalmasságomat.

Ezeket ők hallván megnémulnak,
Elijednek és megfogyatkoznak,
Mert mondását látják mind igaznak,
Ő magokat kínokra méltóknak.

Hic damnat peccatores Dominus.

Tehát urunk megítéli őket,
Talál bennük hét fő nagy bűnöket,
Azért adja hét fő ördögöknek,
Kik hét zászló alá viszik őket.

Testi lelki gonosz kevélyeket,
Dölfösöket és az nagy értőket,
Ő magokról nagyon kérkedőket,
Lucipernek kárhoztatja őket.

Elvettetnek tűle az fösvények,
Kiknek pénzek volt ő reménségek,
Kiknek marha az ő dicsőségek,
Mammon ördög leszen ő gyötrőjök,

Röttenetes haraggal tekinti,
Testi bűnnek kik voltak edéni,
Bujaságnak fiai, leányi,
Asmodeus ördögnek ítéli.

Régen való sok haragosokat,
Az Kaimmal az sok gyolkossokat,
És Ézsauval az haragtartókat,
Sátán ördögnek adja ő azokat.

Ez világban való torkosokat,
Az felötte evőket ivókat,
Belzebúbnak adja mindazokat.
Kik ezekkel megtörték magokat.

Sok kínokra veti irígyeket,
Kik örülték másnak esetjeket,
Bánták penig jó előmenteket,
Leviathán ördögnek adja őket.

Tekint osztán röstekre, tunyákra,
Kik nem mentek az lelki szent jókra,
De játékra és hívolkodásra,
Korcsomára, játékra, hásártra.

Rösten tötték az isteni jókat,
Szent ígéjének az ő hallgatását,
Vesztegették az ő idejeket,
Az Belfegor ördögnek adja őket.

Jézus urunk mind az kárhoztakat,
Fírfiakat, asszonyi állatokat,
Josafátnak völgyében állókat,
Megátkozza mondván ímezeket:

"Mind kárhoztak ezeket halljátok,
Én éhezém, ennem nem adátok,
Szomjúhozám, innom sem adátok,
Szegény valék, bé nem fogadátok.

Olly kór valék, nem látogatátok,
Mezítelen, meg nem ruházátok,
Fogoly valék, hozzám nem látátok,
Hogy meghalék, el sem temetétek.

Rajtam semmit sem könyörűlétek,
Engem látván meg sem esmerétek,
Azért mostan átkomat vegyétek,
És az pokolt, ki ti érdemletek."

Tehát úgymint ők nem tudták volna,
És ezeket kezdik mondania,
"Mi házunkhoz ha eljöttél volna,
Bizony néked szállást adtunk volna.

Az mi jónkból hozzád láttunk volna,
Ételt italt szolgáltattunk volna,
Kór voltodba látogattunk volna,
Minden jókat véled tettünk volna.

Légy irgalmas azért most mi hozzánk,
Tekints kegyes szemmel most mi reánk,
Légy kegyelmes és irgalmas atyánk,
Te átkodat ne vessed mi reánk!"

Jézus urunk úgymond ott szemekbe:
"Bizony mentem sokszor előtökbe,
Szegényeknek, kóroknak képekbe,
De nem vöttétek az én szömélyembe.

Előletek őket kiűztétek,
Szegényekkel semmi jót nem tőtök,
Az mit penig vélek nem tettetek,
Ugyanazont vélem nem tettétek.

Tudjátok mert néktek marhát adék,
Tihozzátok szegényeket küldék,
Éltetnetek ti nektek meghagyék,
Mikor néktek Lázárról példázék.

Igazságot ti nem szeretétek,
Szegényeken nem könyörűlétek,
Törvényemet nékem megvetétek,
Nem félétek, és nem szeretétek.

Nagy sok jókat én tinéktek adék,
Mennyországra néktek útat nyiték,
Idvösségre is mindent én megszerzék,
Én magammal minden jót ígérék.

Mind azokról elfeletkeztetek,
Mennyországra nem igyekeztetek,
Lelki jókra igen röstek lőtek,
Az bűnökre penig gyorsak lőtek.

Okossággal ti nem jól élétek,
Ördögöknek, testnek engedétek,
Ez világiakat ti csak szeretétek,
És azokban ti gyönyörködtetek.

Röttenetes én sententiámot,
Ti vegyétek most az én átkomat,
Én átkommal dögleletes poklot,
Haragommal örök kárhozatot.

Ti véletek mind az ördögöket,
Átkozom én ő irígységeket,
És azokkal az ti lelketeket,
Testeteket, cselekedeteket.

Atyámnak ti legyetek átkában,
És legyetek nékem is átkomban,
Szent léleknek legyetek átkában,
Mind az szenteknek legyetek átkában!"

Legottan hogy az szentek ezt hallják,
Az átokra az áment ők mondják,
Az szent Istent, háromszor kiáltják,
Itéletét nagy igaznak vallják.

Igy értsed te az szérőn az cséplést,
Az cséplésen az igaz ítélést,
Liliomon az áldomás-vetést,
Éles tőrön az nagy átok-vetést.

Pironkodnak kárhoztak ezt hallván,
Úristennek nagy haragját látván,
Ő bűnöket mindenek ott látván,
Könyörögnek Jézusnak ezt mondván:

"Élő Isten! mi néked könyörgünk,
Kik Jóllehet ellened vétkeztünk,
De hogy tiéd mind testünk, mind lelkünk,
Ne hagyj vesznünk, légy irgalmas nékünk!"

Röttenetes átkát rajtok hagyja,
Krisztus urunk nékik ám ezt mondja:
"Menjetek el átkoztak pokolra,
Mert elvetétek igazságom árrát!"

Ott elveszik Krisztusról szemeket,
Az kárhoztak tekintik szenteket,
Nékik tesznek nagy könyörgéseket,
Mondván nékik illyen beszédeket:

"Mind angyalok és mind sok jó szentek,
Kérünk mostan hogy könyörögjetek,
Úristenhöz kit ti megnyerhettek,
Hogy minket is vigyen ti közzétek!"

Nem adnak szót szentek kárhoztaknak,
Sem szólhatnak érettek az Jézusnak,
Mert engednek szent akaratjának,
És engednek nagy igazságának.

Igen nagyon ezből megijednek,
Az kárhoztak és bánatban esnek,
Mert immáran látják hogy elvesznek,
Úristentül ők kirekesztetnek.

Azonközben ördögök ragadják
Kárhoztakat és nagyon szaggatják,
Az megmondott tíz zászlóhoz hordják,
Hogy a tíz fő ördögök bírhassák.

Elkárhozott emberek hogy rívnak,
Az nagy kínban sírnak és jajgatnak,
Keseregvén Isten ellen szólnak,
Nagy bolondúl ekképpen kiáltnak:

"Te nagy Isten! jobb ne voltál volna,
Vagy minket ne teremtettél volna,
Mi szülénket ne láthattuk volna,
Hogynemmint illy nagy kint láttunk volna!"

Ezek között ördögök is rívnak,
Mert az tűztül ők is kínoztatnak,
Oroszlánnak módjára ordítnak,
Kárhoztakkal zászló alá állnak.

Röttenetes ördögök prédával,
Mind tolvajok ragadott bitanggal,
Megosztoznak az elkárhoztakkal,
És örökké bírnak ők azokkal.

Nagy táborok kárhoztaknak leszen,
Ő királyok az Luciper leszen,
Az ki kinek szolgált, azé leszen,
És örök kínt az ördögtül veszen.

Az Úristen ekképpen konkolyát,
Az búzának kiirtott polyváját,
Mind szalmáját és minden rútságát,
Egyben hányja gonosz fragmentáját.

Érts az sok jó szenteket buzáján,
Kárhoztakat fekete konkolyán,
Pogányokat értsed az polyváján,
Jóra való rösteket szalmáján.

Tiszteletlenségeket ott mondnak,
Az megbúsult kárhoztak zúgódnak,
Elvesztésről Isten ellen szólnak,
Kiért ők is mind nagyobb kínt látnak.

Jézus urunk tovább nem szenvedi
Morgásokat, de ímezt téteti,
Hogy őket mind pokolra vetteti,
Angyalokkal hamar béűzeti.

Nagy sívással rívással béesnek,
Mind emberek, ördögök bégyűlnek,
Hitetlenek mentül alól esnek,
Több kárhoztak feljül reá dőlnek.

Fekve-dőlve azonképpen lesznek,
Mindörökké mint akkor béesnek,
Örök nagy kínt és jajt ott szenvednek,
Szabadságot soha nem vehetnek.

Igazsága Istennek ezt teszi,
Ez világnak tüzét öszvegyűjti,
Sok rútságát, gazát öszvesöpri,
Az pokolra kárhoztakra dőjti.

Nagy tűz között hagyja kárhoztakat,
Konkolyokot, polyvákat, szalmákat,
Konkolyhintő gonosz sátánokat,
Lélek vesztő gonosz tolvajokat.

Igy ekképpen bűnösök kárhoztak,
Az bűnökkel pokolra burúlnak,
Tűzbe, füstbe nagy bűzben maradnak,
Mindörökkön örökké ott rívnak.

Tekint Jézus azután jobb kézre,
Tiszteletes nagy sok jó szentire,
Az szenteknek nagy dicsőségekre,
Kiknek így szól nagy tisztességekre.

"Adtam néktek én áldomásomat,
Mert töttétek én akaratomat,
Áldomással adtam országomat,
Mert tartátok parancsolatomat.

Sok jókat ti énnékem adátok,
Mert éhezém és ennem adátok,
Szomjúhozám és innom adátok,
Szarándok lők és béfogadátok.

Engemet ti jól megruházátok,
Hogy kór valék, meglátogatátok,
Fogoly valék, kiszabadítátok,
Hogy meghalék, lám eltakarítátok!"

Csudálkoznak szentek hogy ezt hallják,
Mert urunkat tudják hogy nem látták,
Ez világon soholt nem találták,
Azért szentek néki ímezt mondják:

"Urunk de mi néked hol szolgáltunk,
Ha mi téged ingyen sem találtunk,
Szegényeket de mi csak találtunk,
Szeretettel azoknak szolgáltunk!"

Legottan úgymond urunk szenteknek:
"Bizony mondom nektek híveimnek,
Mert a mit ti töttetek szegényeknek,
Azt töttétek az én szömélyemnek.

Azért ti atyámnak áldottai,
Jövetek el énvelem mostan ti,
Mennyországnak legyetek lakói,
Örökösi, bizonyos fiai!"

Sok szentek ezt látják, úgy vígadnak,
Úristennek térdet fejet hajtnak,
Felségének ők nagy hálát adnak,
Énekléssel dícséretet mondnak.

Ezen közben szent Mihály azt teszi,
Szenteket is seregekbe szerzi,
Angyalokhoz őket egyenlíti,
Tíz zászlónak alája intézi.

Csudaképpen mennyben felindúlnak,
Felmenésben Jézussal vígadnak,
Trombitálnak és discantot mondnak,
Téged Isten dícsérnek, így mondnak.

Urunk Jézus az tíz seregekkel,
Miként király az sok vitézekkel,
Mennyországban megyen fényességgel,
Ő székibe űl nagy dicsőséggel.

Legottan az kilenc zászló alja,
Eloszlatik az kilenc karokban,
Azaz lesznek nagy szép állapatban,
Mennyországnak ékes lakásában.

Ott fenn lészen Isten ő nagy urok,
Ahoz közel Mária asszonyok,
És azok közt mind a kar-angyalok,
Azok között minden szent bódogok.

Rakattatik ekképen az házban,
Tudnia illik Isten országában,
Konkoly közzűl az kiirtott búza,
Tudni illik az szentek soksága.

Választottak akkor mind benn lesznek,
Az romlások mind épűlve lesznek,
Az sok helyek mind teljesek lesznek,
Lakodalmak, vígasságok lesznek.

Mind az szentek Úristenre néznek,
Angyalokkal ők az karban lesznek,
Egyetemben vélek éneklenek,
Úristenben nagyon dicsökednek.

Az nagy Isten lészen ő királyok,
Azon lészen jutalmok, gazdájok,
Abban lészen örök nyúgodalmok,
És örökké való vigasságok.

Mi is téged Istenünk most kérünk,
Ez világban kik még testben élünk,
Malasztoddal hogy légy te mivélünk,
Bocsáss meg nékünk hogy idvözülhessünk.

Ez világból mikor mi kimúlunk,
Vígy mennyországba hogy véled lehessünk,
Az szentekkel téged dícsérhessünk,
Mindörökké benned vígadhassunk.

Nagy Úristen vegyed ez verseket,
Szeretettel néked szerzetteket,
Kérünk tarts malasztban lelkünket,
Adjad mennyben örök életünket.
1566 предложить метку
Чтобы выполнить действие, пожалуйста, войдите или создайте аккаунт
Мне нравится !
Дать монетку!
Печать
В избранное
Жалоба

Аудио

К сожалению аудио пока нет...

Анализ стихотворения

К сожалению анализа стихотворения пока нет...

Отзывы

Написать отзыв
Чтобы выполнить действие, пожалуйста, войдите или создайте аккаунт
Поделиться :
Использование сайта означает согласие с пользовательским соглашением
Оплачивая услуги Вы принимаете оферту
Информация о cookies
Ждите...